Ugrás a tartalomra

Új játszótér Komlóstetőn

Létrehozva
Péntek reggel vehették birtokba a gyerekek az elkészült játszóteret. Míg az ovisok tánccal mondtak köszönetet, a többi gyerkőc már javában játszott. Az elkészült játszótér városi viszonylatban is nagynak számít, de lesz még fejlesztés Komlóstetőn és a Vasgyárban is.
Gazdusné Pankucsi Katalin, a terület önkormányzati képviselője elmondta, 2010-ben már felújították a szeder utcai játszóteret, mely folyamatosan telt házzal üzemelt, de kicsinek bizonyul, így a tavalyi évben megkezdték a bővítést. Ennek eredményeképpen az eredeti játszótér méretét 120 négyzetméterrel növelték. Az elmúlt évben kerítéssel vették körbe, idén pedig kihelyezték az új játszóeszközöket is.

Van már favonat, csónakhinta, csúszda, és két homokozó, a mászófal pedig nemsokára érkezik. Átadtak egy ivókútat is, melyet a kicsik is kényelmesen elérnek, és csupán egy gombnyomás, hogy friss vízhez juthassanak a gyerekek.

A beruházás 5 millió forintból, költségvetési pénzből valósult meg, mely összeg nemcsak a szederutcai játszótér költségeit fedezi, hanem több kisebb játszótér felújítását is.

jatszoter_140718_fkcs_6.jpg
Az elkészült játszóteret nem hagyják magára. A területet kamerával figyelik meg, valamint a nyári és őszi időszakban, este 9 és reggel 8 óra között a játszótér kapuit bezárják. A feladatot egy közeli házban élő anyuka vállalta el, aki gyerekeivel jelenleg otthon van, így nem okoz gondot neki a játszótér kinyitása és bezárása.

A napokban adják át a szintén kerítéssel körbevett, a játszótérrel szemben található szalonnasütő helyet is, a következő feladat pedig az óvodához vezető lépcsősor cseréje. A tegnapi nap folyamán megkezdték a villanyoszlopok kihelyezését a szánkó pálya alatti kanyarban, mely eddig nem volt kivilágítva.

A vasgyárban is várhatók fejlesztések, a LÁDI telep 11 mellett készítenek egy lépcsősort. Valamint megoldódni látszik a vasgyári játszótér kérdése is, hiszen a már említett 5 millió forint egy részéből, a Kabar utcai óvodában alakítanak ki egy új játszóteret.

jatszoter_140718_fkcs_9.jpg
Jelenleg a vasgyár területén nem találunk megfelelő állapotban lévő, gyerekek által látogatható játszóteret. Több lakossági fórumon is problémaként merült fel a játszóterek hiánya, a helyzetet tovább nehezíti a kültéri játszóterek rongálása, és újabb probléma, hogy nincs megfelelő terület, mely helyet adhatna egy játszótérnek.

– A Kabar út végén lévő zöld területen alkalmas lenne a játszótér létesítésére, de a lakók ellenzik ezt. Éppen ezért egy zárt játszóteret fogunk kialakítani az óvoda területén. A játékokat nem csak az ovisok használhatják, a vasgyári gyerekek számára készül. Felügyelet alatt fog működni, melyet az óvoda vezetője biztosít a délutáni órákban is – mondta Gazdusné Pankucsi Katalin.

minap.hu
Fotó: F. K. Cs.