Ugrás a tartalomra

Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon

Létrehozva
Az idén is várhatóan július utolsó hetében, augusztus elején kezdődik a parlagfűszezon. Az allergiásoknak a tavalyi szezonnál erősebb pollenterhelésre kell készülniük - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Mint az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében írták, a múlt év száraz időjárása visszavetette a parlagfű fejlődését, így 2013-ban az elmúlt 13 év második legalacsonyabb pollenkoncentrációját mérték. Az idén viszont a viszonylag száraz telet csapadékos tavasz követte, és főként a parlagfű vegetatív fejlődésének időszakában, májusban, júniusban és júliusban sok eső esett. Emiatt "dúsan növekszik" a parlagfű, több pollenre lehet számítani.

Az ÁNTSZ kiemelte, hogy még nem késő a parlagfű kaszálása, a gyomirtás. A pollenmennyiségre vonatkozó előrejelzés a július végi, augusztusi időjárás függvényében még változhat.

A jelenlegi előrejelzések szerint az allergiások hamarosan tapasztalhatják az első tüneteket: orrfolyást, tüsszögést, torok- és szemviszketést, könnyezést. Az ÁNTSZ azt javasolja, hogy a betegek már most konzultáljanak a kezelőorvosukkal a szezont megelőző gyógyszerszedésről, hogy felkészítsék szervezetüket a várható allergén hatás mérséklésére.

MTI