Ugrás a tartalomra

Kitoloncolták Kanadából a hamiltoni magyar embercsempész bandát

Létrehozva
Kitoloncolták Kanadából az ott embercsempészésért elítélt Dömötör-Kolompár bűnszervezet húsz tagját - jelentette be kedden Hamiltonban Steven Blaney kanadai közbiztonsági miniszter.
Az észak-amerikai országban a banda 22 tagját ítélték el embercsempészés és más bűncselekmények miatt. Közülük ketten továbbra is Kanadában maradtak.
    
A bűnözők jobb életfeltételek ígéretével csábítottak ki embereket Magyarországról Kanadába, ahol kényszermunkára fogták és megalázó körülmények között  tartották fogva őket. A hamiltoni székhelyű banda tagjai rávették őket, hogy folyamodjanak hamisan menekültstátusért, a segélyt pedig elkobozták tőlük.
    
- Az emberek ilyen kirívó kihasználása a bevándorlási rendszerünkön belül határozott választ követelt. Kanadában nincs helyük olyanoknak, akik elkövetik az embercsempészés szörnyű és aljas bűncselekményét - jelentette ki sajtótájékoztatóján a kanadai miniszter. 
    
Blaney modern rabszolgatartásnak nevezte az embercsempészést, amely fenyegetést jelent a közbiztonságra és a bevándorlási rendszerre nézve. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bevándorlók túlnyomó többsége törvénytisztelő, és pozitívan járul hozzá az ország fejlődéséhez.
    
A kanadai szövetségi rendőrség 2010-ben fogta le a Dömötör-Kolompár banda tagjait, aki valamennyien rokoni kapcsolatban állnak egymással. Azért buktak le, mert az egyik áldozatuk, akinek sikerült megszöknie a fogságból, feljelentést tett ellenük. 
    
A bűnszervezet vezetőjét,  idősebb Dömötör Ferencet 2012 májusában 9 évi szabadságvesztésre ítélték. Goran Vragovic, a kanadai határőrizet regionális igazgatója a keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a csoport 20 tagját 2012 májusa és 2014 májusa között toloncolták ki Kanadából.

MTI