Ugrás a tartalomra

Lefülelt táska tolvajok a strandon

Létrehozva
Mezőkövesden, a strandfürdőben két fiatalember töltötte idejét a pihenő emberek őrizetlenül hagyott értékeinek dézsmálásával.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a nyári idegenforgalmi idény legfontosabb rendőri feladata a turistaforgalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű térségek, helységek közbiztonságának, közrendjének megszilárdítása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése, valamint az idegenforgalom zavartalanságának és az üdülővendégek nyugalmának biztosítása.

Legutóbb a rendőrök például a mezőkövesdi strandfürdőn „dolgozó” tolvaj párost fogtak el.

Lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság két emődi férfivel szemben.

A nyomozás adatai szerint június 11-én öt sértett őrizetlenül hagyott értékeit tulajdonították el a tolvajok a mezőkövesdi strandfürdő területén.

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a cselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves K. István Lászlót és 18 éves társát, D. Gábort.

A belföldi- és idegenforgalmi szempontból frekventált területeken a járőrök állandó és látható rendőri jelenlétet biztosítanak. Ilyen területek a megyében elsősorban: Miskolc-Lillafüred, Miskolc-Tapolca, Miskolc-Diósgyőr, Miskolc belvárosa, továbbá Aggtelek, Jósvafő, Szerencs, Tokaj, Sárospatak, Mezőkövesd-Zsórifürdő, Bogács, Tiszaújváros.

Az eredményesség érdekében a rendőrség az akciók során együttműködik a Polgárőrséggel és a társhatóságokkal.

minap.hu