Ugrás a tartalomra

Megújul az aluljáró

Létrehozva
Hétfőn reggel megkezdődött a Vörösmarty utcai aluljáró tisztasági festése, fertőtlenítése, amit a vízelvezető rácsok javítása, pótlása követ majd.
Mint ismeretes, az aluljárót lezárják éjszakára, előfordult ugyanis, hogy reggelente olyan áldatlan körülmények – bűz és szeméthegyek – fogadta itt a járókelőket, hogy sokan inkább visszafordultak. Ezért kezdeményezte pár héttel ezelőtt, a környéken lakók kérésére Molnár Péter, hogy zárják le éjszakára a területet.

aluljaro_140701_vcs_2.jpg

Május közepétől minden este 10 órától reggel 6-ig zárják le az aluljárót. - Pozitív visszajelzéseket kaptam, a lakók szerint már nem olyan szemetes, nincs úgy összepiszkítva. A kulturált, biztonságos közlekedés érdekében most újabb intézkedések történnek: hétfőn reggel megkezdődött az a Vörösmarty utcai aluljáró tisztasági festése, fertőtlenítése, amit a vízelvezető rácsok javítása, pótlása követ majd. A munkát a Városgazda Kft. végzi.

Mindenképpen ráfért már az aluljáróra ez a felújítás, remélhetőleg így már nem fog tovább romlani az állaga, tiszta marad, napközben a lakosság zavartalanul igénybe tudja majd venni – hangsúlyozta Molnár Péter.

minap.hu
Fotó: minap.hu archív