Ugrás a tartalomra

Továbbra is marad az esős idő

Létrehozva
Egy, a mediterrán térségből érkezett légörvény okoz csapadékos időjárást, amely csak lassan mozog kelet felé. Csak lassan szűnik meg a csapadék – tájékoztatta szerkesztőségünket az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Irodája.
Kedd éjjel többnyire borult lesz az ég, kiadós eső, zápor várható, itt-ott zivatarral. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, reggelre pedig általában 16 fokig csökken a hőmérséklet.

Szerdán napközben eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd csak délutántól csökken a felhőzet. Eső, zápor továbbra várható. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, délutánra 21 fokig emelkedik a hőmérséklet. Hidegfronti hatás van térségünkben.

Csütörtöktől összefüggő, zárt felhőrendszer nem ér el bennünket, több lesz a napsütés, ezért a hét vége felé már ismét egyre több helyen kevéssel 30 fok fölé melegszik a levegő. Ugyanakkor viszonylag nedves marad a levegő, ezért fokozódik a fülledtség, és a délutáni gomolyfelhő-képződésből eleinte csak elszórtan, vasárnaptól már ismét több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok lokálisan nagy csapadékkal.

Sok helyen vihart hozó nap volt Mária-Magdolna napja. Ha ekkor szép az idő, jót tesz, ha rossz, úgy ártalmas.

minap.hu