Ugrás a tartalomra

Életveszélyesen megvertek egy férfit Sajóbábonyban

Létrehozva
Egy 39 éves férfi és 36 éves társa ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
Január 7-én a vádlottak baráti társaságban névnapot ünnepeltek. A két férfi alkoholt ivott és kábítószert is fogyasztott. Hogy kiszellőztessék a fejüket, este 10 óra körül kimentek az utcára beszélgetni, cigarettázni. Ekkor észlelték, hogy a közeli buszmegállóban fiatalokból álló társaság bulizik, illetve hangoskodik. A vádlottak ezt szóvá tették, emiatt durva szitkozódások hangzottak el mindkét részről, de tettlegességre nem került sor.

A vitát észlelte a megállóban épp gyermekét váró középkorú férfi, aki számon kérte a két vádlottat, majd feléjük indult. Ekkor az egyik vádlott ököllel megütötte a sértettet, aki a földre került.

Úgy tűnt, a konfliktusnak vége, de a sértett felállva a földről ismét szidalmazni kezdte a vádlottakat. Ekkor ők visszatértek a helyszínre és ismét ütlegelni, illetve a földön rugdosni kezdték a férfit. A bántalmazásnak az vetett véget, hogy egy közelben szipuzó társaság egyik tagja egy hígítóval teli nylonzacskóval arcon ütötte az egyik vádlottat. A maró folyadék a vádlott arcába ömlött.

A bántalmazott férfi zúzódásokat és bordatörést szenvedett, melynek következtében életveszélyes légmell alakult ki nála. A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű vádlottakkal szemben az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tájékoztatta portálunkat Martossy György, megbízott főügyészhelyettes.

minap.hu