Ugrás a tartalomra

„Felnőttjátszótér”, kemence a parkban: a kis közösségek által épül Miskolc

Létrehozva
kozossegi_ter_majlath_140726ml.jpg_12.jpg

A megújított terület eddig is park volt, de kutyasétáltatáson kívül nem igazán használták semmire. A Miskolci Társasházkezelők Közhasznú Egyesület által elvégzett felmérés szerint pedig hiába élnek évtizedek óta a környező bérházakban, gyakran egymás nevét sem tudják a szomszédok. Ezért is tervezték ide közösségépítő programjukat, amire egy TÁMOP-os pályázaton 26 millió forintot nyertek.

kozossegi_ter_majlath_140726ml.jpg_10.jpg

– Minden új, ami látható a parkban, az épített kemence, amit bárki korlátlanul használhat a környéken lakók közül, a kültéri fitnesseszközök, a padok, a sakkasztal, a homokozó, sőt, a növényzet egy része is – sorolta Furdi Lilla, az egyesület elnöke. Azonban rögtön kiemelte: a pályázatnak ez csak töredéke. Ugyanis egy 14 hónapos programot valósítanak, aminek keretében minden héten szerveznek programot, méghozzá ingyeneset az itt lakóknak.

– Lesz főzőverseny, kirándulás az állatkertbe, tematikus klubokat hozunk létre. A program célja ugyanis a lakók összefogása, közösségé szervezése – mondta.

kozossegi_ter_majlath_140726ml.jpg_36.jpg

A város polgármestere, Kriza Ákos egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen részt venni az ünnepélyes átadón, de elküldte üzenetét, amiben azt hangsúlyozta: számára mindig öröm egy megújuló tér vagy utca, ez azonban különösen fontos ünnep. Ugyanis civil kezdeményezésre erősödhet meg egy városi közösség.
„Meggyőződésem, hogy Miskolc ereje a benne lakó emberek közösségében rejlik. Hosszú távon az egyén sem tud fennmaradni, ha a közösségek elsorvadnak. A kis közösségek kialakulásával viszont erősödik a város egészének nagy közössége”, hangsúlyozta.

kozossegi_ter_majlath_140726ml.jpg_8.jpg

A kezdés biztató volt, ugyanis program szerint az átadó után vették volna birtokba a környélbeliek a parkot, de ezt már előtte megtették. Különösen, hogy az ünnepi alkalomra beüzemelték a kemencét, főtt a gulyás, a tematikus sátrak között pedig volt kézműves, egészségügyi és információs is – hiszen itt volt az ideje, hogy mindenki minél többet megtudjon arról, mi is történik a környezetében.

Preview Image


minap.hu
Fotó: Mocsári László