Ugrás a tartalomra

Kevesen járnak mammográfiai vizsgálatra

Létrehozva
A behívottak kevesebb mint fele megy el mammográfiai vizsgálatra. Megyénkben három helyen végeznek szervezett lakossági emlőszűrést, mindet Miskolcon, és csaknem százezer nőnek kellene részt vennie ezen a szűrésen.
mammografia_140723_tv-2.jpgA negyvenöt és hatvanöt év közötti nők számára fontos a mammográfiai vizsgálat, ezért elsősorban őket hívják a szűrőcentrumokba. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem százezren vannak. Közülük sokan találkoztak már családjukban, ismeretségi körükben daganatos megbetegedésekkel – ők inkább részt vesznek a szűréseken.

– A húgom ebben halt meg, azóta minden éven eljövök szűrésre. De minden vizsgálatot, labort, tüdőszűrést megcsináltatok időközönként. Mindent. Nyugdíjas vagyok, és úgy érzem, ez nekem szükséges – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Palócs Lászlóné.

A néhány centis emlődaganatok kézzel is kitapinthatók, a mammográfiai vizsgálat azokat az elváltozásokat is megmutatja, amiket az orvos nem vesz észre. A szűrővizsgálatra azonban egyre kevesebben járnak.

– A szűrés célja az, hogy minél kevesebb nő haljon meg emlőrákban. Ahhoz, hogy a program sikeres legyen, elérje a kívánt hatását, körülbelül nyolcvan százaléknak kellene megjelenni a vizsgálaton. Ez az arány azonban most, legalább is itt, a régióban negyven százalék alatt van – mondta Horváth Andrea, a Diósgyőri Kórház Emlőcentrumának főorvosa.

Pedig a másfél centiméter alatti daganatok csaknem száz százalékban gyógyíthatóak, ha időben észreveszik azokat. Hazánkban minden kilencedik nőnél találnak elváltozást.

Répássy O.