Az elsődleges adatok szerint az M3-as autópálya 156-os kilométerszelvényében szombaton délután 1 óra 35 perckor a jobb pályatesten egy Budapest irányából Miskolc felé közlekedő személygépjármű ezidáig tisztázatlan okból átszakította a szalagkorlátot, és a bal pályatesten állt meg, közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A gépjármű négy felnőtt és egy gyermek utasa közül egy középkorú nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utasok közül további három személyt szállítottak sérüléseik miatt kórházba.
A helyszínelés és a műszaki mentés miatt a rendőrök az M3-as autópálya Budapest felé tartó forgalmát a igrici pihenőnél a pályáról leterelik, a közlekedők Hejőkeresztúrnál térhetnek vissza az autópályára.
Dojcsák Dávid, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője azt is elmondta: az egyik sérültet a tűzoltók szabadították ki az autóból. A helyszínre a tiszaújvárosi és a miskolci tűzoltók érkeztek.
A helyszínelés idejére a rendőrség az út bal pályáját teljes szélességében lezárta két óra körül, az útzár az utinform.hu szerint este 7-ig is eltarthat.
MTI/minap.hu