Hétfőtől egy héten keresztül foglalkoztatja az Õszi Napsugár Otthon dolgozói gyerekeit nyári tábor keretében. A napköziben kézműves foglalkozással, különféle állatfigurák készítésével kezdődött a hét. A programon a gyerekek, a lakók és a középiskolás, közösségi munkát végző diákok részvételével több generáció töltötte együtt a délelőttöt.

Füleki Tímea intézményvezető elmondta, a szülőknek mindig gondot okoz, hogy biztonságban, tartalmasan töltsék csemetéik a nyári szünetet, ezért szervezték meg negyedik alkalommal is a tábort. Tavaly indiántábort rendeztek, idén pedig az állatok köré szerveződik a hét. Lesz állatkerti séta, állatsimogatás, kirándulás, karaoke és sportversenyek – igazán tartalmas hét előtt állnak tehát a fiatalok.

A 33 gyermekkel mentálhigiénés szakemberek és érettségi előtt álló diákok foglalkoznak reggeltől – munkakezdéstől – délutánig. Az intézményvezető hozzátette: minden évben növekszik a táborozók létszáma, s vannak visszatérő gyerkőcök is.
minap.hu
Fotó: V. Cs.