Ugrás a tartalomra

Két kategóriában is jelölték a miskolci színésznőt

Létrehozva
Nyilvánossá vált a Színikritikusok Díja idei várományosainak névsora. A jelöltek között pedig a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Lovas Rozi is helyt kapott – két kategóriában is.
Idén 34. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját a Színházi Kritikusok Céhe. A céhtagok legalább évi kilencven premiert néznek meg, s azt követően voksolnak – aki a legtöbb szavazatot kapja, magáénak tudhatja az elismerést.

a_tanitono_130930_ja_11.jpg

Tizenöt kategóriában értékelik a művészeket, a díjat pedig szeptember 21-én adják majd át a fővárosi Trafóban. A kritikusok itt hozzák majd nyilvánosságra az idei életműdíjas kilétét: az eddigi pályát elismerő díjat korábban Törőcsik Mari (2011), Senkálszky Endre (2012) és Zsámbéki Gábor (2013) vette át. A közönség számára is nyilvános est rendezője Néder Panni rendező.

A kéttagú szavazatszámláló bizottság összesen 898 voksot számolt össze. A kritikusok hetvenhárom társulat, illetve színház 148 produkciójára szavaztak a különböző kategóriákban, a szavazólapokon összesen 120 színész neve szerepelt.

A legjobb női főszereplők között találjuk Kováts Adélt (Platonov, Radnóti Színház), Lovas Rozit, aki egyben a legígéretesebb pályakezdők között is szerepel (A tanítónő, Miskolci Nemzeti Színház), a legjobb női mellékszereplők között jelölt Bozó Andrea (Bányavíz, Szkéné Színház). A legjobb színházi zene díjára jelölt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája című előadásának zenéje (zeneszerző: Bakos Árpád).

minap.hu
Fotó: minap.hu archív