Fülöp József Istvánné, a miskolci pártszervezet elnöke kiemelte: nem kívánnak összefogni az álbaloldali pártokkal, önállóan indulnak az önkormányzati választásokon. Mégpedig azért, hogy valós baloldali politikát vigyenek a magyar politikai életbe.
A helyi elnök ismertette, mind a 20 miskolci önkormányzati választókerületben indítanak munkáspárti jelöltet. Programjukban új, közösségi társadalom felépítését tűzték ki célul, értékteremtő munkahelyeket és biztos jövőt ígérnek a miskolciaknak.
Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt országos elnöke elmondta, a munkásokat szeretnék képviselni a miskolci önkormányzatban is. Mint fogalmazott, a kormánypárt szeretné, de nem tudja, a szocialista és liberális pártok viszont nem is szeretnék és nem is tudják képviselni őket. A Jobbik pedig csak a saját hatalmi pozícióival törődik.
Célként azt tűzték ki, hogy az önkormányzati választáson jó eredményt érjenek el. Thürmer Gyula elmondta, azt akarják elérni, hogy az embereknek legyen hol lakni, ezért azon lennének, hogy minél több önkormányzati lakás épüljön, amit az emberek meg tudnak fizetni. Létrehoznának egy rendkívüli helyzetközpontot is, ahová mindennapi problémáikkal – például akár csőszereléssel kapcsolatban – fordulhatnának az emberek a nap 24 órájában. Megfizethető közlekedést, oktatást és kultúrát is szeretnének.

– A munkáspárt jelszava: az önkormányzatokat értünk, dolgozó emberekért, az önkormányzatokat velünk – fogalmazott az országos elnök. A polgármesterjelöltről szólva elmondta, a párt úgy döntött, hogy a választáson Miskolcon a párt országos vezetőségének egyik tagját, Kovács Istvánt indítják. – Miskolcnak sok olyan gondja van, amelynek megoldásához országos lobbizásra, országos politizálásra is szükség van. Ezért úgy gondoljuk, Kovács István országos politikában való részvétele nagy segítséget jelenthet a város gondjainak megértetésében, továbbításában – fogalmazott Thürmer Gyula.
Kovács István rövid köszöntőjében egyebek mellett arról szólt, Miskolcon igazi, nagy fejlődés csak a szocializmus évei alatt valósult meg – ipari nagyvárossá nőtte ki magát, és tízezreknek biztosított munkahelyet. Hozzátette, szeretnének munkát biztosítani az itt élőknek.
– Az önkormányzatba kerülve mindent meg kívánunk tenni a kisemberekért, azokért a nehéz sorsúakért, akik nem tudnak megélni, devizahitel, kilakoltatás fenyegeti őket – zárta beszédét.
A Magyar Munkáspárt miskolci képviselőjelöltjei:
1. vk.: Ronyecz Zoltán József
2. vk.: Fónyi Sándorné
3. vk.: Kovács István
4. vk.: Fige Alexandra
5. vk.: Orosz Imre Tibor
6. vk.: Kovács László
7. vk.: Béres Borbála
8. vk.: Bogsch Tibor Jenőné
9. vk.: Kovács Lászlóné
10. vk.: Kilián Béla
11. vk.: Gregó Péter
12. vk.: Fülöp József István
13. vk.: Kilián Béla
14. vk.: Karácsony Nikolett
15. vk.: Bucsi László
16. vk.: Fülöp József Istvánné
17. vk.: Takács Tibor
18. vk.: Dávid Beáta
19. vk.: Répási Zoltán
20. vk.: Kerékgyártó Erzsébet
minap.hu
Fotó: M. L.