Horváth Viktória elmondta: a hazai turizmus egyik legfontosabb terméke az egészségturizmus, amiből 150 milliárd forintnyi költés kerül a gazdaságba jórészt a hazai gyógyfürdők, gyógyvízalapú szolgáltatások révén. Hozzátette: mióta mindhárom SZÉP-kártya zsebből lehet fürdőbelépőre költeni, 2013 után az idén is 20 százalékkal nőtt a fürdővendégek száma és a SZÉP-kártyás költések értéke.
MTI
MTI