Ugrás a tartalomra

Lecsófesztivál: nagy beszélgetések nagyon jó ételek mellett

Létrehozva
A kutyáknak szépségversenyt rendeztek, de az is számított a zsűri szemében, mennyire viselkedik jól gazdája mellett, a „kifutón” az állat. Ugyanígy a főzőverseny zsűrije is sok szempontot figyelembe vett, amikor döntött a helyezésekről. 22 lecsós és 5 pecsenyés csapat ennél jóval több étele közül kellett kiválasztani a legjobbakat. A lecsóknál három – hagyományos, különleges és kreatív –, a pecsenyéknél pedig kettő – tárcsán és grillen sült – kategóriában.

lecso_fesztival_140802ml_2.jpg

– Nagyon kreatívak a versenyzők, de nemcsak az íz érdekel minket. Figyeljük az alapanyagok előkészítését, a munka tisztaságát. Ezen a téren is nagyon jó tapasztalataink vannak, sok csapat a piknikkörülmények között is három különböző vágódeszkát használt hagymának, húsnak, zöldségnek. De a nevek is számítanak. Ha kitalálunk egy lecsókülönlegességet, amiben a káposzta dominál, akkor annak lecsós káposzta a neve, és nem fordítva… – sorolta a szigorú szempontrendszert a Miskolc Televíziónak Szabó István világbajnoki ezüstérmes mesterszakács, a zsűri tagja, és még nem is jutott teljesen a végére.

lecso_fesztival_140802ml_1.jpg

Kreativitásban valóban nem volt hiány, a klasszikus családi recepttől a cukkinis-patisszonos, viszont paprikamentes francia lecsón, a ratatuille-on át a csőben sült vagy cipóban tálalt tojásos lecsóig igen széles palettán próbálkoztak a versenyzők megnyerni a zsűrit és a közönséget. És amíg rotyogott a bográcsban az étel, civil szervezetek sátrainál, sétáló banda zenéje mellett is el lehetett tölteni az időt. És persze beszélgetéssel.

lecso_fesztival_140802ml_5.jpg

– Baráti társaságok, cégek csapatai főznek együtt, beszélgetnek, ez fontos, mert alakulnak, erősödnek a kis közösségek. Azt hiszem, azoknak is jó közösségi élmény ez, akik nem versenyezni, hanem szórakozni jönnek ki, mert a nagyon finom ételek mellett nagyon jókat lehet beszélgetni – mondta Kriza Ákos polgármester. – Egyre több a közösségi rendezvény, élmény, a városban. Látható, hogy szeretik ezeket a miskolciak. Ezért nekünk is támogatnunk kell azokat, akik ilyeneket szerveznek – tette hozzá.

Preview Image


Mindeközben a színpadon is zajlott az élet, és itt tették fel a napra a „koronát” egy Republic-koncert formájában.

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.