Az idő nem sürget, augusztus 15-éig kell postán vagy személyesen eljuttatni az értesítő levél mellett található kérelmi lapot a polgármesteri hivatalba. Annak kitöltésével a jogosult nyugdíjas jelentkezik a programba, és igényli az ez évi 10 ezer forintos, adómentes támogatást. (Ezt szeptember 17-étől folyósítják majd.)

A lap kitöltésre azonban – a beérkezettek tanulsága szerint – érdemes jobban odafigyelni, típushibaként mutatkozik ugyanis, hogy a társadalombiztosítási (taj) számot nem, vagy pontatlanul írják rá. Az intenzív érdeklődés nem véletlen, a megkérdezett idősek többség azt hangsúlyozta, jól jön ez a kis nyugdíj-kiegészítés, könnyebben be tudják fizetni például a rezsit. A pénzbeli támogatás mellett az is fontos, hogy látják, gondolnak rájuk, most is fontosnak tartják őket.
Amint arról beszámoltunk, a szépkorúak munkájának elismeréseképp indította útjára a városvezetés a Salkaházi Sára Miskolc Programot, ami a pénzbeli támogatás mellett egyéb elemeket, például rendezvényeket is magába foglal.
minap.hu