Ternyák Csaba érsek nemrégiben személyi és szervezeti változásokról döntött az Egri Főegyházmegyében. A miskolci plébániákra vonatkozó változás, hogy új plébános-helyettest és káplánt neveztek ki a mindszenti templomba, a Diósgyőri Római Katolikus Plébánián pedig szintén új káplánt mutatnak be.

Miskolc-Mindszentre Lipcsák János (képünkön balról) eddigi mezőkövesdi káplán kapott plébánoshelyettesi kinevezést. 1980-ban Királyhelmecen született, 2004-ben szentelték pappá Egerben. Ezt követően 2007-ig Törökszentmiklóson, 2007-10. között Kazincbarcikán, majd mostanáig Mezőkövesden töltötte be a kápláni tisztséget. Augusztus 1-jétől ő a mindszenti plébánia plébánoshelyettese.
Juhász Zoltán (képünkön jobbról) kápláni kinevezést kapott Miskolc-Mindszentre. 1978-ban Ózdon született, 1998-ban szentelték pappá. Szolgált Jászapátiban, Mezőkövesden, Diósgyőrben, Egerben, Nagyrédén, majd Diósgyőr-Vasgyárban. Négy diplomával is rendelkezik: teológiai, informatikus könyvtárosi, informatikus tanári, valamint kollégiumi nevelői. Könyvtártudományból pedig most csinálja a PhD-t. Német és orosz nyelvvizsgával is rendelkezik a frissen kinevezett káplán.
Miskolc-Diósgyőrben Palotai Ádám újmisés kapott kápláni kinevezést.
minap.hu
Fotó: Mocsári L.