A gombagyűjtést, akárcsak az erdei vadgyümölcs szedését az erdőtörvény szabályozza. Eszerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állami tulajdonú erdőkben – az erdőgazdálkodó engedélye nélkül – személyenként és naponta legfeljebb két kilogramm gomba gyűjtése engedélyezett. Az így összegyűjtött gombát viszont nem szabad kereskedelmi forgalomban értékesíteni. Tehát egyéni szükségletre, ezzel a mennyiségi korláttal, szabadon szedhető.
A két kilogrammnál nagyobb mennyiségű, illetve kereskedelmi célú gyűjtés és felvásárlás viszont kizárólag az Északerdő Zrt. előzetes hozzájárulásával történhet. Gyűjtést csak az végezhet, aki a területileg illetékes erdészeti igazgatóság által kiadott gyűjtési engedéllyel rendelkezik. Az engedélyt az illetékes kerületvezető erdésztől lehet beszerezni, egy hétre szól, a kiváltása 500 forintba kerül.

Akármennyi gombát is szedünk, legyen az csak fél kiló, vagy akár a maximális 2 kiló, minden esetben meg kell vizsgáltatni gombaszakértővel. Így kerülhetők csak el az esetleges mérgezések. Miskolcon a hét minden napján nyitva van a gombavizsgáló a Búza téren – hétvégén az őstermelői, hétköznap pedig a Búza téri piacon áll a lakosság rendelkezésére szakértő a piac nyitva tartási idejében (illetve vasárnap tovább, délután 4 óráig).
minap.hu
Fotó: minap-archív