A közmunkások felvétele csütörtökön kezdődött, az érdeklődés főleg pénteken volt nagy a miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-nél. A legtöbben már reggel hét óta sorban álltak. Volt, aki már korábban is dolgozott, ám mostantól mást fog csinálni, például zöldterület-gondozási munka helyett köztisztaságit kell majd végeznie. Ennél is nagyobb változás azonban, hogy a most jelentkezett közmunkások 6 óra helyett 8 órában dolgozhatnak. Több lesz a fizetés is és több alprogramban vehetnek részt.
Eddig volt mezőgazdasági, értékteremtő és helyi sajátosságokra épülő alprogram. Ezekben állattenyésztéssel, zöldségtermesztéssel, állatmenhely-fejújítással, és például a történelmi Avas útjainak takarításával foglalkozhattak. Az új alprogramokban lesz belvíz-elvezetés, közutak karbantartása, mezőgazdasági utak rendbetétele és illegális hulladéklerakók felszámolása is.
– Ezekben a foglalkoztatási ágakban mától 656 közmunkás dolgozik, így év végéig Miskolcon mintegy ezer közmunkást találhatunk a közterületeken. Ez a kistérségben 1500 főt jelent – hangsúlyozta Pintér Zoltán, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Főosztály vezetője.
Magyarországon átlagosan száznyolcvanezer közmunkás dolgozott, a kormány kétszázezres átlagot szeretne. Erre több mint 40 milliárd forinttal fordítanak többet, mint ezelőtt.
minap.hu