Ugrás a tartalomra

Új katolikus egyházvezető Szikszón

Létrehozva
Új plébános vezeti augusztus 1-jétől a Szikszói Római Katolikus Egyházközösséget. Szarvas István plébános az egri érsekségről érkezett Szikszóra. Az előző plébánost, Mata Istvánt, akik 22 évig szolgált Szikszón, az egri főegyházmegye Tiszaújvárosba helyezte.
Szarvas Istvánt 1993-ban szentelték pappá. Egy évet Ózdon, majd három évet a miskolci mindszenti plébánián szolgált kaplánként. Két évet Rómában töltött, majd visszatérve Egerbe, a Szent István Rádió és Televízió igazgatója lett, és az érsekségen ifjúsági feladatokkal is megbízták.

– Olyan nekem Szikszó, mintha haza jöttem volna – fogalmazott. Ugyanis Edelényben született, de édesanyai ágon abaúji, így ismerős lankák, vidék, barátok és ismerősök fogadták.

minap.hu