A PannErgy Nyrt. leányvállalata a Miskolci Geotermia Zrt. az elmúlt évben jelentősen hozzájárult Borsod-Abaúj-Zemplén Megye gazdasági növekedéséhez. A PannErgy leányvállalatának munkáját, régióra gyakorolt kedvező hatását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „BOKIK Kiemelkedő Gazdálkodó Szervezete” kategóriában díjazta.
Az elismerést azok a cégek kaphatják meg, akik a piac által elismert, kiváló gazdasági teljesítményt nyújtják, a megye meghatározó foglalkoztatói, tevékenységükkel hozzájárulnak a kamarai munka eredményességéhez, a megye környezetvédelmi helyzetének javításához. Tevékenységük során új, környezetbarát technológiát alkalmaznak, az innováció területén kiemelkedő fejlesztést valósítanak meg, és a cég CSR tevékenysége is példaértékű.
– A „BOKIK Kiemelkezdő Gazdálkodó Szervezete” díj méltó elismerés a PannErgy Nyrt. leányvállalatának a Miskolci Geotermia Zrt-nek. Büszkék vagyunk arra, hogy a régióban megvalósított Miskolci Geotermikus Projekt üzembiztos üzemeltetésével, a geotermikus energia hasznosítása terén elért eredménnyel hozzájárulhat Társaságunk a régi fejlődéséhez – mondta el Tóth Péter vezérigazgató, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának tagja.