Ugrás a tartalomra

Jótékonyságból rúgták a bőrt

Létrehozva
Harmadik alkalommal rendezett a Fórumfoci Team „Fórumfoci Mikulás Torna”-t. A jótékonysági kispályás tornára vasárnap délelőtt került sor a DVTK edzőcentrum hátsó műfüves pályáján.

jotekonysagi_foci_141130_fkcs_7.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Tavaly 5 csapat vett részt a tornán, valamennyi résztvevő egy Mikulás csomagot hozott magával, amit a tornát követően a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ gyerekosztályán fekvő kisbetegeknek adtak át.

jotekonysagi_foci_141130_fkcs_14.jpg

Az idei tornára már 8 csapat igazolta vissza részvételét: a tavalyi győztes Péchy Team és a már korábban résztvevő CzimborákDVTK és a Korzó Boys csapata mellett elfogadta a meghívást a Diósgyőri Divat Drukkerek csapata is. Rajtuk kívül két, utánpótlás apukákból verbuválódott csapat, az U8-as Apukák és az U12-14 Apukák Vegyes csapata, valamint a Fórumfoci Team két csapattal vett részt a vasárnapi tornán.

jotekonysagi_foci_141130_fkcs_3.jpg

Idén nem Mikulás csomag volt a „belépő”, a résztvevők ezúttal pénzbeli hozzájárulással segíthették az akció sikerét. A Gyermekegészségügyi Központ transzplantációs osztálya vezetőjének kérésére az összegyűlt pénzből egy síkképernyős televíziót szeretnének vásárolni az osztály számára, amivel reményeik szerint hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy az osztályon kezelt gyerekek könnyebben tudják megélni az ott töltött napokat.