Ugrás a tartalomra

Esővel érkezett a tél

Létrehozva
Esővel érkezett a december Miskolcra, de helyenként ónos esőre és hóra is lehet számítani. A napokban akár 30 milliméter csapadék is hullhat. A meteorológus szerint azonban nem lesz fehér a Mikulás napja, mert ha havazik is, nem marad majd meg a hótakaró. Pedig már Joulupukki is Magyarországon van...

Pedig – mint a Tarkó Mihály olvasónk által beküldött videón is látszik – néhány napja még reménykedhettünk a fehér ünnepben, hiszen a Bükkben már havazott, egy éjszaka alatt volt, ahol 5 centiméter hó is esett. Sőt, a fehér hótakaró nagy része meg is maradt.

Most újabb csapadék érkezik térségünkbe, ez azonban lehet eső, ónos eső, néhol hó is. Hóesés holnap napközben és éjszaka várható, de arra, hogy meg is marad, a meteorológus nem sok esélyt lát. Kovács Attila szerint, ha esne is hó, bőven elolvadhatna karácsonyig. Az Országos Meteorológiai Állomás meteorológusa inkább azt tartja valószínűnek, hogy a mostani csapadékhullámot felmelegedés követi majd – így a hegyekben hullott is hamar olvadásnak indul a hét második felében.

joulupukki_141201_mti.jpg

Joulupukki, a lappföldi Mikulás megérkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre december 1-jén. MTI Fotó: Kovács Tamás

Most tehát úgy néz ki, tavalyhoz hasonlóan csak esőt hoz a Mikulás, havat nem sokat - pedig már Joulupukki is megérkezett ma Budapestre. Ha hó nincs is, esőből akár 20-30 centiméternyi is hullhat. December első napjaiban – úgy tűnik – hótaposók helyett inkább az esernyőiket kell elővenniük a miskolciaknak. A tél egyébként tavaly is hasonlóan enyhe volt, akkor januárban és februárban esett jelentős mennyiségű hó, januárban 9, februárban pedig 4 napig örülhettek a hónak a miskolciak.

Legutóbb 1987-ben esett rekordmennyiségű, csaknem fél méteres hótakaró. A nagy hóra azonban a miskolciaknak még várniuk kell, a napokban ugyanis biztosan marad az enyhe, csapadékos idő.