Kovács Zoltán hozta el a labdát, majd nem sokkal később Somlai emberelőnyből a vezetést is megszerezte a miskolciaknak. A hazai egyenlítés után Jakab Dániel akciót zárt le góllal, de erre is érkezett szombathelyi válasz. Hogy a negyed mégis az MVLC birtokába kerüljön, arról Jakab Dániel gondoskodott, aki egy újabb akcióból elért találattal iratkozott fel az eredményjelzőre.
A második negyedben aztán a vendégek megmutatták, miért vezetik hibátlan mérleggel az OB I/B osztályú bajnokságot. A harmadik egyenlítés után négy miskolci gólt jegyezhettünk fel: Salamon emberelőnyből, Jakab Dániel büntetőből, Salamon és Somlai egyaránt akcióból bizonyult eredményesnek. A hazaiak akcióból szépítettek, erre Kerschbaum válaszolt, aki ugyancsak akcióból ért el gólt. Újabb két miskolci találat érkezett, Salamon és Kovács is szép akciót zárt le pontos lövéssel.
A harmadik negyed Kovács emberelőnyös góljával kezdődött, őt Jakab Dániel követte, aki szabaddobást értékesített. Hegedűs Bence, nem sokkal később pedig Kerschbaum talált be akcióból a szombathelyi kapuba, kezdett nyomasztóvá válni a miskolciak fölénye. A negyedben Somlai még egy akciót fejezett be pontos lövéssel, Jakab Dániel pedig ismét bevágott egy szabaddobást.
A negyedik negyedet Kerschbaum emberelőnyös gólja vezette be. Hosszú percekig nem esett újabb gól, végtére Jakab Dániel unta el a várakozást, és kihasznált egy emberelőnyös szituációt. Két perccel a befejezés előtt Jakab Dániel megszerezte saját hetedik, csapata tizennyolcadik gólját, és ezzel minden vitás kérdés tisztázódott, ha voltak ilyenek egyáltalán. Az MVLC gyakorlatilag a legjobb négy közé jutott a Komjádi kupában, ugyanis a hazai visszavágón ismét csak a miskolci siker különbsége lehet kérdéses.
Eredmény: Alligátor Vízilabda Utánpótlás Egyesület ASUS – PannErgy Miskolci VLC 10-18 (2-3, 3-6, 2-6, 3-3). Szombathely, 100 néző. Vezette: Csanádi, Vojvoda. MVLC: Bendes – Hegedűs B. (1), Kerschbaum (3), Kovács Z. (1), Salamon (3), Szilvasán, Jakab D. (7), Krausz, Somlai (3), Benedek. Edző: Szilágyi Péter.