Ugrás a tartalomra

Áram és élelmiszer is van már Ómassán

Létrehozva

Szó szerint átvágták magukat a szakemberek, katasztrófavédelmisek, hogy elérjék szerda reggel a közlekedéstől elzárt és áram nélkül maradt Ómassát. Az erdészet és a katasztrófavédelem munkatársai azon dolgoztak, hogy az útra dőlt fákat elszállítsák. 

omassai_hohelyzet_141203_hi_01.jpg

Fotó: H. I.

Szerdán még így is veszélyes volt ott a közlekedés: folyamatosan olvadt a jég a fákról, több helyen sáros, jeges az út. Az olvadás miatt pedig újabb fák dőlhetnek ki. Az út és az erdő néhol holdbéli tájat idéz: óriási a kár, sok fa tört ki, hasadt ketté vagy dőlt ki tövestől. Több villanyoszlop kitört a lezúduló fák súlya alatt, a vezeték sok helyen leszakadtak.

omassa_uttakaritas_141203_hi.jpg

„Csak áram legyen már!” – sóhajt fel egy idős asszony Ómassán. A településrészen élő 170 embernek a legnagyobb problémát az okozta, hogy nem volt áram. Nem csak világítáani nem tudtak, de a központi fűtéses lakásokban fűtés sem volt.

– Két napja nem fürödtünk, hiszen se fűtésünk, se meleg víz – panaszkodott például Balatoni Attiláné. 

.

omassa_elelemosztas_141203_hi.jpg

Szerda délelőtt Kiss János alpolgármester és Kovács László, a terület önkormányzati képviselője szállított élelmiszert a településrészre. Kenyeret, tejet és felvágottat hoztak. Házról-házra járva osztották szét az élelmiszert és tájékoztatták az ott élőket az aktuális helyzetről. Mire a városrész utcájának a végéről az elejére értek, addigra befutott az áramfejlesztő is, amelyet azonnal rákötöttek a hálózatra. Így a friss kenyér mellett áram is lett.

omassai_hohelyzet_141203_hi_10.jpg

– Drámai, valódi katasztrófahelyzet alakult ki az időjárási viszonyok miatt, mondta el érdeklődésünkre Kiss János alpolgármester. Hozzátette: az utat ugyan sikerült megtisztítani, de sok még a munka és mindenkit arra kérnek, hogy csak akkor induljon útnak, ha feltétlenül szükséges. Most az erdészek a megsérült fákat vágják ki, ezt követően a Városgazda munkatársai takarítják az utat, és ezt követően indulhat meg a tömegközlekedés. Az önkormányzat addig is kiemelt figyelmet fordít a városrészre és mindenben segítenek az itt lakóknak.

Ómassa szerdán. Videó: H. I.

A 70-es évek óta nem volt ilyen helyzet errefelé az itt élők elmondása szerint, jegyezte meg Kovács László önkormányzati képviselő. Szerencsére komoly baj nem történt, egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul, senkit nem kellett beszállítani a városba gyógykezelésre. A képviselő azt is elmondta: az áramfejlesztő addig marad, amíg az áramszolgáltató helyre nem tudja állítani a vezetékes szolgáltatást, ez az ÉMÁSZ tájékoztatása szerint 2-3 nap lesz. Szerdán kora délután megkezdték a leszakadt vezetékek pótlását az út mentén, csütörtökön pedig a törött oszlopokat cserélik ki.