Ugrás a tartalomra

Előzetesben az erőszaktevő

Létrehozva
Előzetes letartóztatásba került az a szendrőládi férfi, aki a gyanú szerint két nőt is megerőszakolt Miskolcon az elmúlt hetekben.

eroszakolo_targyalasa_141204_vcs_7.jpg

Fotó: Végh Cs.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája december 4-én elrendelte a 19 éves H. Roland Dezső előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy december 1-én, behatolt egy családi házba Miskolcon, az ott tartózkodó időskorú sértettet közösülésre kényszerítette, majd az értékeit eltulajdonítva távozott.

Ezt megelőzően a gyanúsított november 15-én a Miskolc, Bársony János utcán található bokros, közvilágítással ellátott területre akarata ellenére magával vonszolt egy másik sértettet, elvette a nála levő készpénzt, majd ott vele erőszakkal közösült.

eroszakolo_targyalasa_141204_vcs_5.jpg

A bíróság a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a szökés, elrejtőzés, valamint a gyanúsított személyi körülményei miatt a bűnismétlés veszélyére figyelemmel rendelte el az előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2015. január 4. napjáig.