Még mindig fel van ázva a talaj az erdőkben, több helyen még a hó is megmaradt. A korábbi útzárakat – a mályinkai úton, valamint Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között is – feloldották, de buszok továbbra sem járnak Ómassa felé. A 15-ös járat Garadna vasút megállóhelyig közlekedik, mert Garadna és Ómassa között az út továbbra sem alkalmas arra, hogy az autóbusz ott közlekedjen. A meggyengült fák még veszélyt jelenthetnek a kirándulókra és az autósokra.

– Kérjük a lakosságot, hogy a következő napokban ne tartózkodjanak az erdőkben. Kirándulásaikat halasszák el, mert a fákon megfagyott eső nagy súlya alatt az ágak letörhetnek – híva fel a figyelmet Hudák Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Az Ómassához közeli dombokon még kidőlt fák hevernek. Sokat fel is daraboltak már az Északerdő munkatársai, akik az elmúlt napokban együtt dolgoztak a katasztrófavédelemmel az utak felszabadításán. Éppen ezért a kárfelmérés is csak csütörtökön kezdődött el, de amint pontos adataik lesznek, tájékoztatják a nyilvánosságot.
Az áramszolgáltató emberei is folyamatosan dolgoznak a területen. Egy szakaszon már sikerült is kijavítaniuk a hibát, de néhány nap múlva lesz csak vezetékes áram a faluban.