Vannak frissen végzett diplomások, és komoly, befutott művészek is az alkotók között, mondja Bukta Imre képzőművész. A zsűrizés nem egyszerű, de a művészek szerint az ilyen tárlatok sok lehetőséget tartogatnak az alkotóknak.

– Egy fiatal művész számára biztos, hogy rangot és kiugrási lehetőséget jelent az, hogy ha idősebb, már megmérettetett kollégákkal együtt tudnak kiállítani. Ez a közös tárlatoknak az egyébként szimpatikus vonása – jegyezte meg feLugossy László képzőművész.
A Téli Tárlat csaknem 60 éves múltra tekint vissza, 1955-ben rendeztek először ilyen kiállítást. A jelentősége akkor is abban rejlett, hogy lehetőséget nyújt a helyi művészeknek a bemutatkozásra. Számukra kitekintés, a kívülállók számára pedig egy betekintés: mi is jellemző ma a képzőművészetre, teszi hozzá Kákóczki András, a Miskolci Galéria intézményvezetője.

A kiállításon több mint 70 művész körülbelül 130 munkáját lehet majd megnézni. A megnyitót és a díjátadót szombaton tartják. A legjobbak pénzjutalmat kapnak, de olyan is lesz, aki egyhetes műhelymunkán vehet majd részt.