Együtt énekeltek a gyerekek a nemzetiszínház társulatával: a GYEK-be ugyanis már tegnap megérkezett a Mikulás.
– Azt gondolom, hogy a mikulás minden gyerek életében olyan, hogy addig tart a gyerekkor, míg meg nem tudjuk, hogy nem létezik. De alapvetően én még mindig hiszek benne, szerintem nagyon fontos, hogy ezt fenn tudjuk tartani a gyerekekben – mondja Fandl Ferenc színész.

A szervezők és a fellépők szerint is fontos, hogy a gyerekek érezzék, törődnek velük, főleg ha még betegek is. Sokan közülük ugyanis hosszú ideje kórházban vannak.
– Szerettem volna velük elfeledtetni, ha csak egy rövid időre is a betegségüket, a bánatukat. Örömet szerezni nekik, meg a szüleiknek – tette hozzá Benedek Csilla, szervező.

Az előadás végére pedig megérkezett a Mikulás, aki plüssállatokat, kirakóst és persze édességet is adott a gyerekeknek.