Ugrás a tartalomra

Húszig meg sem állt az MVLC

Létrehozva
Lejátszotta idei utolsó bajnoki mérkőzését a PannErgy Miskolci VLC OB I/B osztályban szereplő vízilabda-együttese. A táblázatot pontveszteség nélkül vezető miskolciak szombaton megoldották a kötelező házi feladatot, és kiütéses győzelmet arattak a Kecskeméti Sportiskola gárdája ellen.

Igaz, ezzel mindössze a papírformát érvényesítették Jakab Lászlóék, akik kiemelkednek a mezőnyből. Valójában csak az volt, az lehetett a kérdés, hogy milyen erőbedobással játszik a hazai gárda, és a végén hány gólos lesz a különbség a felek között?

Az első labdát Somlai hozta el, és az első gólt is a miskolciak szerezték, mégpedig Szilvasán révén, aki egy tetszetős akciót zárt le pontos lövéssel. Két perc sem telt el, és Hegedűs István is feliratkozott, ugyancsak akció végén ért el gólt, máris kettővel mentek a hazaiak. Hegedűs Bence úszott meg, és ő is betalált, majd nem sokkal később Jakab Dániel másolta le társa teljesítményét. Négy és fél perc sem kellett a négy miskolci találathoz, mindez nem ígért túlságosan sok jót az alföldieknek.

A második negyed elején a vendégek szerezték meg a labdát, az első gólt azonban miskolci játékos érte el, Keresztúri akcióból bizonyult eredményesnek. Megtört a jég, Csordás akcióból szépített, Varga pedig egy megítélt büntetőt váltott gólra, kétszer is betaláltak a kecskemétiek. Válaszként érkezett Somlai és Hegedűs Bence, akik egyaránt akcióból voltak eredményesek. Jakab Dániel büntetőt értékesített, majd Szilvasán emberelőnyből ért el újabb gólt. A kecskemétiek kétszer is pontosan lőtték a szabaddobásokat, közötte azonban feljegyezhettük Salamon akciógólját is.

Ez már a harmadik negyedben történt, amikor Somlai megúszásból, Jakab László büntetőből bizonyult eredményesnek, és a hazaiak ekkor 12-5-re vezettek. Jakab László emberelőnyt is kihasznált, míg Salamon megúszásból szerzett gólt, egyáltalán nem volt vitás, melyik csapat uralja a medencét, illetve a játékot.

A befejező negyedben szinte minden miskolci játékos szerephez jutott, lehetett sakkozni, és a sportolók éltek is a lehetőséggel. Somlai emberelőnyös gólja adta meg az alaphangot, ezt követte Szilvasán akciógólja. Hegedűs István, majd Bence is repülőrajttal úszott meg ellenfeleitől, és az egyéni megmozdulást természetesen mindketten góllal zárták le, közelített az MVLC a húsz felé! Össze is jött, ugyanis Szilvasán akcióból ért el gólt, míg Salamon megúszásból bizonyult eredményesnek.

Eredmény:

PannErgy Miskolci VLC – Kecskeméti Sportiskola 20-6 (4-0, 5-3, 5-2,6-1).

Miskolc, Kemény Dénes Városi uszoda, 100 néző. Vezette: Sándor, Madarasi A. MVLC: Bendes – Hegedűs I. (2), Kerschbaum, Hegedűs B. (3), Kovács Z., Salamon (3), Szilvasán (4), Jakab L. (2), Jakab D. (2), Török, Somlai (3), Krausz, Keresztúri (1), Benedek. Edző: Szilágyi Péter.