A Garadna-völgy mindkét oldalán fiatal bükkfa is áldozatul esett a jegesedésnek. Ezeket hatvan év múlva kellett volna csak kivágni, ám a természet közbeszólt, így tűzifa lesz belőlük.
– A kárfelszámolás három ütemben folyik. Az elsőben az élet- és balesetveszélyes fákat döntöttük ki. A második ütemben el kellett érni, hogy Ómassára fel tudjunk menni. Először egy nyommal, de péntek délutántól a menetrend szerinti 15-ös autóbusz feljárhat. A harmadik ütem az lesz, hogy az erdőterületekre megyünk be, és az erdei utakat, illetve magát az erdőt felszabadítjuk – nyilatkozta Tajnai Róbert, az Északerdő Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatóságának erdészeti igazgatója.
A legnagyobb baj az, hogy a fák dominószerűen dőltek ki, így több helyen is újra kell majd telepíteni az egyébként fiatal erdős területen a növényzetet. Jó hír viszont, hogy mindez az élővilágban nem okozott végzetes katasztrófát. Az erdészek szerint a természet kiheveri a történteket. Ugyanakkor a becslések szerint – bár az erdészek még csak az utak mentén kezdték meg a munkát – több tízmillió forint lehet a kár.
Bár a jég már leolvadt a gallyakról az erdőkben még találhatók félig kidőlt, veszélyes fák. Éppen ezért az erdészet munkatársai arra kérik a természetbarátokat és a kirándulókat, hogy továbbra se látogassák a magasabban fekvő erdős területeket.