Ezzel a támogatással indulhat útjára mindennap a teajárat is, meleg italt, szendvicset biztosítva a rászorulóknak. Ám nemcsak élelmezésre fordíthatják ezt az összeget, hanem gyógyszerekre, egészségügyi eszközökre, tisztító- és tisztálkodó szerekre, ruházatra is. Sőt, lehet pályázni a közterületen élők túlélését segítő eszközök beszerzésére.

Ugyanis ez a realitás: hiába van elég férőhely, hiába a komfortnövelés a Vöröskereszt hajléktalanszállóján, hiába mennek egyre nagyobb bizalommal a hajléktalanszállóra az emberek, sokan télen is kint maradnak. Van, akit az igazi fagyok azért behajtanak, de ha valaki összerakott magának egy kis kuckót, vagy talált magának egy jobb helyet, nem szívesen hagyja ott – lehet, hogy tavasszal már csak hűlt helyét találná, vagy éppen más lakna benne – mondta el érdeklődésünkre Duberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt Miskolci Hajléktalan Gondozó Központjának intézményvezetője.

Mint például a Bodótetőn „lakók”. Egy férfi évek óta egy terményaknában vészeli át a telet. Azt mondja, nem fázik, fűteni sem kell, olyan meleg van. Nem messze, a fák között egy régi hálózsákból, padlószőnyegből, szivacsból összerakott, nejlonnal vízhatlanított sátor, ott is évek óta élnek.
A Vöröskereszt utcai gondozószolgálatának munkatársai éjszaka is járják a várost, hetente akár két-három alkalommal is felkeresik azokat, akiknek ismerik a búvóhelyét, és élelmet, meleg takarót visznek nekik. A krízisautót a Máltai Szeretetszolgálat üzemelteti, ugyancsak pályázati támogatással. Huszonnégy órában készenlétben vannak, így ha valaki ellátásra szoruló hajléktalant, különösen, ha fekvő embert lát, hívja a diszpécserszolgálat telefonszámát (46/530-268).

Miskolcon ugyanis három befogadó otthon is működik, ezek fenntartásához évi 30 millió forinttal járul hozzá a város. Nappali melegedő, népkonyha, éjjeli menedékhely és átmeneti szálló is várja a hajléktalan embereket. A Napfényt az Életnek Alapítvány 90, a Máltai Szeretetszolgálat 50, a Vöröskereszt pedig 245 hajléktalannak tud éjszakára szállást biztosítani, de krízisidőszak kezdetekor újabb 58 férőhelyet megnyitottak. Hajléktalan nőket és családokat (csak 18 év feletti tagokat) egyedül ők tudnak elszállásolni.
De mindhárom szervezetnek az az alapelve: utcán embert nem hagyunk. Felkészülnek arra is, hogy ha szükséges, akár folyósóra helyezett matracokkal, de megoldják, hogy mindenki fedett, meleg helyen tölthesse az éjszakát.