Ugrás a tartalomra

Dobogón telel a DVTK, mert az utolsó pillanatban megverte az Újpestet

Létrehozva

A futballiskola első órái egyikén tanítják meg az edzők a fiatal focistáknak: kapusnak úgy passzolunk haza, hogy a kapu mellé gurítjuk a labdát. Ezt az elemi szabályt nem tartotta be Szalai. Antal Botond pedig nem Neuer, így könnyedén kicselezte őt az újpesti Suljic. Rögtön a harmadik percben vezettek a lilák. Nem ilyen kezdésről álmodott a 7500 diósgyőri szurkoló.

dvtk_ujpest_141207_ja.jpg

Fotó: Juhász Á.

Csak a drukkerek döbbentek meg a korai vendéggólon, a hazai csapat, hála Istennek, nem. A kilencedik percben Grumic beadását Griffiths nem tudta kapu felé rúgni, Elek viszont igen. Kiegyenlített a DVTK. A Diósgyőr támadásban maradt, nem sok kellett volna a vezetéshez sem, de az utolsó passzok sorra nem sikerültek. Az első félidő végére azonban ellaposodott a mérkőzés.

Amilyen laposan végződött az első, olyan laposan folytatódott a második félidő. A két gólszerzőn kívül mások nem nyújtottak kiemelkedőt a pályán.

dvtk_ujpest_141207_ja_1.jpg

És a slusszpoén! A 94. percben, az utolsó utáni pillanatban Gosztonyi nekifutott egy szabadrúgásnak, Griffiths pedig mindenkinél magasabbra ugrott, és gólt fejelt. Ez a találat pedig a győzelmet és a tabella harmadik helyét jelentette a DVTK-nak az őszi szezonban.

Tomislav Sivic (DVTK): Igazi rangadó volt, visszavágtunk a kupadöntőért. Griffiths többször lőtt gólt fontos pillanatokban, de ez volt a legfontosabb, mert ez a dobogót jelenti. Köszönjük a városnak, a szurkolóknak és a klubnak. Miskolc megérdemelte az őszi harmadik helyet. Összességében ott a helyünk, nagyon jó érzés magunk mögé nézni a tabellán.

dvtk_ujpest_141207_ja_2.jpg

OTP Bank Liga 17. forduló

Diósgyőri VTK - Újpest FC 2-1 (1-1)

Miskolc, Diósgyőri Stadion, 5774 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Georgiou Theodoros, L. Tóth Lajos; Vad II. István, Erdős József).
DVTK: Antal - Okuka, Szalai V., Kádár, Eperjesi - Egerszegi, Elek - Takács T., Grumić, Marjanović - Griffiths. Vezetőedző: Tomiszláv Szivics.
ÚFC: Balajcza - Nego, Heris, Litauszki, Forró - Nagy G., Balogh B. - Simon K., Suljić, Stanisavljević - Ojo. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.

Csere: Grumić helyett Gosztonyi a 46., Takács T. helyett Bacsa az 57., Elek helyett Barczi a 68., Forró helyett Vasiljević a 69., Suljić helyett Vadász a 83., Simon K. helyett Piazze a 89. percben.
Sárga lap: Nego a 30., Suljić a 63., Gosztonyi a 79.,Okuka a 84. percben.
Gólszerző: Suljić (0-1) a 3., Elek (1-1) a 9., Griffiths (2-1) a 90+4. percben.

Az utolsó pillanatban bukott az Újpest Diósgyőrben. mlsz.hu