Újdonság lehet a gyerekeket támogató akciók sorában a Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezése. Támogatónak a megye Top 100 vállalkozását szeretnék megnyerni. A lényeg pedig az lenne, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek kerüljenek színházközelbe – de ne csak egy-egy előadás idejére, hanem más programok keretében is.

Az első támogató maga a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) lett, már az ő segítségükkel vett részt húsz gyermek a Mikulás-napi Jászol-mese Betlehemben című előadásán.
– Öt hónap alatt ezer borsodi és miskolci gyermeket szeretnénk megszólítani. Egy előadás megnézése csak a kezdet, olyan szakmai programot állítottunk össze számukra, amelyben beavató, illetve tantermi előadás, színházbejárás is szerepel, méghozzá nemcsak itt nálunk, de a gyerekek iskolájában is – foglalta össze a programot Kiss Csaba, a színház igazgatója.

Decemberben még két olyan előadás lesz, amelyre várják a hátrányos helyzetű gyerekeket – a Holdbeli csónakos és a Vuk táncjáték –, a program azonban Mikulástól gyermeknapig tartana, ehhez várják a régió életét meghatározó legjelentősebb vállalkozások, a TOP 100 támogatását. Mint Kiss Csaba mondta, vállalkozásonként néhány tízezer forintról van szó – ami viszont a szociálisan rászoruló gyermekeket nemcsak a művészetekkel ismertetné meg, de megtapasztalhatnák a közösség és társadalmi szolidaritás élményét is.