Schubert és Vivaldi művei csendültek fel a Művészetek Házában. Advent a várakozás időszaka, sokak szerint a koncertek segítenek felkészülni az ünnepekre is. Az adventi koncertet a Reményi Ede Kamarazenekar szervezte. A Cser Ádám által vezetett Viktória Kamarakórussal először léptek együtt színpadra.
Mint Kaulics Nagy Zsófia, a Reményi alapító tagja elmondta, pályázati pénzekből sikerül neves szólistákat, karmestereket és vendég együtteseket meghívniuk.
Ajándékok kerültek az előtérben álló asztalra közben, hiszen a hangverseny egyben adománygyűjtés is volt. Az adományokat a Böjte Csaba szerzetes által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány árvái kapják majd karácsonyra.