Ugrás a tartalomra

Életműdíjat kapott a Földes tanára

Létrehozva
A Földes Ferenc Gimnázium tanára kapta idén a Rácz Tanár Úr Életműdíjat. Az elismerést 14 évvel ezelőtt három nagyvállalat hozta létre. A kitüntetést minden évben olyan tanárok kapják, akik a matematika, kémia, fizika vagy a biológia oktatásában kimagasló eredményeket érnek el.

endresz_gyongyi_141204_ja_10.jpg

Endrész Gyöngyi munka közben. Fotó: Juhász Ákos

Endrész Gyöngyi csaknem 30 éve tanít kémiát itt a Földesben. Nyíltsága, humora és nem utolsósorban rendkívüli szaktudása miatt szeretik a diákok. Pályája során Endrész Gyöngyi több mint 100 gyereket készített fel kémiaversenyekre. Négy olimpikon tanítványa összesen öt érmet szerzett eddig a Nemzetközi Kémiai Diákolimpiákon. Tavaly a MOL Új Európa Alapítványának elismerését, idén pedig a tanárok Kossuth díjának is nevezett Rácz Tanár Úr Életműdíjat vehette át.

– Néha nem tudom, hogy miért kapom a kitüntetéseket, mert én csak dolgozom. Én csak szeretem a gyereket, tisztelem a gyereket, nagyon szeretem a kémiát, legalább annyira a matematikát. Én szívesen veszem, ha becsengetnek az órára, sőt nem mindig örülök, ha kicsengetnek. Én boldogan vállaltam mindig az osztályfőnöki teendőket, ez most már a 7. osztályom, akikkel dolgozom – mondja az elismerése és munkája kapcsán.

endresz_gyongyi_141204_ja_15.jpg

A Rácz Tanár Úr Életműdíjat 14 év alatt 104 pedagógusnak ítélték oda. Mint Kroó Norbert, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumi elnöke mondja, ez egy életmű díj, olyan tanárokat tüntetnek ki, akik hosszú évek során bebizonyították, hogy kiváló diákokat neveltek, a diákjaiknak versenyeredményeik vannak és a tanári közvélemény is elismeréssel nyilatkozik róluk.

Idén Endrész Gyöngyi mellett egy budakeszi általános iskolai kémiatanárnak ítélték oda a díjat. 

Loading Video...