A hat legszebből képeslap készül, ezeket a város polgármestere, alpolgármesterei és jegyzője küldik el karácsonyi üdvözletként.

Havas táj, háttérben az Avasi kilátóval, és a középpontban a piros szalaggal átkötött diósgyőri vár. A 4. osztályos Chalupeczky Tamás így látja a karácsonyt, aki ötletes alkotásáért a legszebb rajzért járó díjat vehette át.

A rajzpályázatra csaknem 200 alkotás érkezett. A felhívásnak egyetlen megkötése volt: a gyerekek rajzolják le, számukra mit jelent a karácsony.
– Ennél személyesebb üzenet nem lehet, mint hogy miskolci gyerekek pályáznak és abból egy komoly zsűri választja ki a legjobbakat. Hozzáteszem, hogy az én saját képeslapom kiválasztásában részt tudtam venni, úgyhogy ez a személyes választásom is egyben – mondta el Kiss Gábor alpolgármester.
A legszebb alkotások Vízkeresztig tekinthetőek meg a Városháza aulájában.