Ugrás a tartalomra

Több mint negyvenmillió forintos adomány a GYEK-nek

Létrehozva
Negyvenegy millió forint értékben laparoszkópos és endoszkópos tornyot kapott a GYEK Gyermeksebészeti Osztálya, de kicserélték a harmincéves, elavult műtőlámpát is. A Gyermekrák Alapítvány elnöke azt mondta, hogy mindig odafigyelnek arra, mire van szükség a kórházakban.

Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke hozzátette, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház pedig hat éve kiemelt figyelmet kap.

gyermekrak_alapitvany_gyek_141209_ja_14.jpg

Fotó: J. Á.

– Mi mindig azt a szerkezetet adományozzuk, amit kérnek. Ezt kérték, ezt kapták. Természetesen ez a kórház kicsit többet kapott már, mint egyik-másik kórház, ugyanis 172 millió forintos adomány jutott már a Gyermekrák Alapítványon keresztül ide, a megyei kórház gyerekosztályaira – fűzte hozzá Balogh István.