Ugrás a tartalomra

A film címe: Mancs

Létrehozva
Hamarosan a mozikban Mancs. És úgy tűnik, a bíróságon is. A film készítői és Mancs egykori gazdája, Lehóczki László ugyanis nem jutott dűlőre egy alapkérdésben: mennyire Mancsról szól a film, és ha nem, miért ez a címe?

Az 1999-es izmiti földrengés Törökország történetének egyik legsúlyosabb földrengése volt. Az épületek kártyavárként omlottak össze, és a pusztítást követő 24 órán belül szinte csak magán mentőalakulatok érkeztek a helyszínre, köztük a miskolci Spider csoport. Nekik, egészen pontosan Mancsnak, a mentőkutyának köszönhette egy kislány az életét. Ez az egyik történet, ami nemcsak idehaza, de szerte a világon ismertté tette a különleges képességekkel rendelkező német juhász nevét.  

mancs07.jpg

Mancs gyakorlás közben. Fotó: F. Kaderják Csilla

A mentőkutya története régóta foglalkoztatta a filmeseket. Amint arról korábban mi is beszámoltunk, el is kezdték a forgatást, ám Mancs gazdájával, Lehóczki Lászlóval már akkor is vitában álltak. A rendező szerint a film nem kifejezetten Mancsról szól, hanem tiszteletadás a világ összes mentőkutyája előtt, ezért nem is egyeztetett Mancs gazdájával. Lehóczki László szerint viszont akkor nem ezt a címet kellett volna adni a filmnek. Mancs és története ugyanis nem mese, hanem nemzeti érték. A Spider mentőcsoport vezetője beperelte a filmeseket.

Mostanra viszont elkészült a film.

mancs_lehocki.jpg

– Ez a film egy humoros, könnyed játékfilm, ami ezzel a komoly témával is foglalkozik, de igazándiból csak kicsit közelebb akarja hozni ezt a világot – nyilatkozta Pejó Róbert rendező, akit telefonon értünk el.

A forgatókönyvírók szerint ugyanis túl sötét lett volna, ha a valódi történéseket filmesítik meg. Ezért nem is kérték ki a film készítéséhez Mancs gazdájának, Lehóczki Lászlónak a véleményét.

– Mancs ihlette ezt a filmet, de nem Mancs életéről szól. Mi nagyon sokat beszélgettünk Lehóczki úrral erről, de aztán úgy döntöttünk, hogy elrugaszkodunk a valóságtól. Ő valóban jogi útra terelte a dolgot. Annyit tudok mondani, hogy jogászaink révén a mai napig tárgyalunk, törekszünk a megegyezésre, és nagyon remélem, hogy ez minél hamarabb megtörténik – mondta Kántor László producer.

A legendás mentőkutya gazdája azonban azt mondja: Mancs hitelességét továbbra is szeretnék megőrizni, a film címe viszont félrevezeti a mozinézőket, ezért is tett az ügyben jogi lépéseket.

– A rendezőtől és a producertől azt halljuk, hogy ez egy fikció. Akkor viszont nem értjük, hogy miért Mancs nevét használják – fogalmazta meg az alapproblémát Lehóczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője.

A Spider mentőcsoport tagjai 1996 óta vesznek részt felderítéseken és mentéseken itthon és külföldön. Szinte minden nagy árvíznél ott voltak és segítettek, de kutattak a salvadori, indiai, kolumbiai és olaszországi katasztrófáknál is. Több száz életet mentettek meg, köztük a 3 és féléves török kislányét is, akit öt nap után talált meg a romok alatt Mancs. Minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyája 8 évvel ezelőtt tüdőgyulladásban pusztult el.