Ugrás a tartalomra

Majd' hétszázezer a DVTK-mezekért

Létrehozva
678 500 forintot gyűjtött össze idén a DVTK szurkolói segítségével a jótékonysági mezliciten. A befolyt összeget a Katolikus Karitász kapja meg, a jótékonysági szervezet pedig a régióban élő nehéz sorsú gyermekek karácsonyát teszi majd szebbé.

Az együttműködés a klub és a karitász között nem újkeletű, tavaly már rendeztek hasonló akciót, akkor az egyik bajnoki mérkőzésen viselt, a karitász logójával ellátott egyedi mezeket árverezte el a DVTK, illetve játékokat is gyűjtöttek a nehéz sorsú gyerekeknek. A pár héttel ezelőtti Katolikus Karitász Miskolc Pont megszentelésén is szót ejtett a klub önzetlen támogatásáról Árvai Ferenc, az Egri Egyházmegyei Karitász igazgatója, aki azóta maga is Diósgyőr-drukker lett.

Az elmúlt hetekben a DVTK játékosai által nyáron, az Európa Ligában viselt mezeket bocsátotta a klub árverésre. Ezek nem az ajándékboltban is kapható DVTK-mezek, hanem egyedi, a játékosok által is viselt dresszek. A DVTK ebben a szerelésben lépett pályára nyáron az FC Birkirkara és az FC Krasznodar ellen hazai pályán és az Európa Liga búcsút követően dedikálták saját mezüket.

dvtk_birkirkara_140703ml_018.jpg

Az elárverezett mezeket viselték a csapat tagjai a Birkirkara elleni debreceni győztes meccsen is Fotó: M. L.

A licit ma délben zárult le, melynek eredménye a következő lett:

99 Antal Botond – 55 000 forint
22 Ivan Radoš – 37 000 forint
34 Egyed Balázs – 13 000 forint
3 Senad Husić – 20 000 forint
4 Kádár Tamás – 71 000 forint
5 William Alves – 25 000 forint
7 Dražen Okuka – 25 500 forint
9 Bacsa Patrik – 40 000 forint
10 Bognár István – 25 000 forint
11 Takács Tamás – 26 000 forint
14 Debreceni András – 16 000 forint
17 Egerszegi Tamás – 25 000 forint
18 Gosztonyi András – 54 000 forint
19 Miroslav Grumić – 28 000 forint
20 Nikházi Márk – 25 000 forint
21 Bori Gábor – 15 000 forint
25 Elek Ákos – 75 000 forint
28 Szabó Balázs – 13 000 forint
29 Németh Milán – 20 000 forint
31 Barczi Dávid – 28 000 forint
49 Csirszki Martin – 20 000 forint
94 Eperjesi Gábor – 22 000 forint

Összesen tehát 678 500 forint gyűlt össze! A klub vezetése megköszönte a szurkolóknak, hogy ismét bebizonyították, képesek a jó ügy mellé állni, és megmutatták, nem csak üres mondat a jelszavuk: „Mi vagyunk a legnagyobbak!”