A beszélgetés elején természetesen szóba került a DVTK Európa-Liga szereplése. Tomiszlav Szivics úgy látja: jót tettek a csapatnak a nemzetközi mérkőzések. A máltaiakat mindenképpen meg akarták verni, míg a bolgárok elleni kinti meccsen nagyon elégedett volt tanítványaival a mester.
– Az orosz Kransznodar ellen nem volt esélyünk, de nagyon sokat tanultunk belőle, helyezkedések, gyorsaság, taktika terén. Aztán szinte berobbantunk a bajnokságba, sorra nyertük a meccseket, majd jött az elkerülhetetlen, a megtorpanás, amiből szerintem jól jöttünk ki – elemzett Tomiszlav Szivics.

Korábban jellemző volt a klubra, hogy egy-két játékos egy-két jó meccsel szezonokra bent ragadt a kezdőben. Ma már nincs így – mondta a vezetőedző. Most 20, egyforma képességű játékos van, akik közül az kezd, aki jobb formában van. Ezért is szeretné a mester, ha a keret együtt maradna, de – jegyezte meg a vezetőedző – van üzleti és klubszempont is, amit mindenkinek tudomásul kell venni.
„Bűn, hogy ez a csapat ilyen szurkolótáborral ilyen sokáig nem volt igazán sikeres. A Diósgyőrnek minden körülmények között az első ötben kell szerepelni a bajnokságban, ez a minimum.”
Arra a kérdésre, hogy az őszi szezonban melyik mérkőzésen tetszett a leginkább és a legkevésbé a Diósgyőr, nagyon gyors választ adott a mester: a legjobb az MTK elleni meccs első félideje volt, a legrosszabb pedig a Pápa elleni mérkőzés. Azonban a vezetőedző megjegyezte a Pápán elért egy pont kellett ahhoz, hogy most a harmadik legyen a DVTK.

Tomiszlav Szivics elmondta: január 15-én kezdődik a felkészülés, három napig tesztelik a játékosokat, majd elkezdődik a kemény téli alapozás. Ez fontos lesz, mert nyáron sokaknak kimaradt a felkészülés, ami meglátszott a formán. Julian Jenner például top-játékos, de négy hónapig nem csinált semmit. Griffiths pedig a nyáron 70 napra eltűnt, senki nem tudott róla semmit, majd előkerült és meghálálta a klubnak a figyelmet.

Természetesen szó esett Elek Ákosról és Kádár Tamásról is. Eleknek nyáron lejár a szerződése, így érthető, ha új csapathoz akar igazolni. Kádárnak csak egy évvel később jár le a kontraktusa, az ő sorsa kérdéses. Azt azonban leszögezte Tomiszlav Szivics, hogy mindkét játékos erősítés lesz bármelyik csapatban folytatják pályafutásukat.
Találgatni a végső helyezésről nem akart a mester, de azt elmondta, hogy a bajnokság olyan mint a maraton: jól kell beosztani az erőt és akkor jó helyen ér célba a csapat.