Ugrás a tartalomra

Ünnepi kirándulást ajándékoztak miskolci gyerekeknek is

Létrehozva
Balatonboglári, diósgyőri és pécsi gyermekotthonokban élőket látott vendégül kedden a MÁV-Start Budapesten. Az egész napos programok helyszínei között a Csodák Palotája és a Tropicarium is szerepelt.

A Miskolcról, Pécsről és a Balaton környékéről kedden reggel vonattal érkező gyerekeket tízóraival várták a szervezők. A MÁV-Start nemcsak a programokra látta vendégül a gyermekeket, hiszen a vasúttársaság magára vállalta az utazási költségeket is.

A programokon a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ két pécsi otthona; a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális- és Gyermekvédelmi Központja (Diósgyőr), és a Kikötő Gyermekotthon (Balatonboglár) mintegy ötven lakója vett részt.

A múlt héten négy budapesti gyermekotthon csaknem negyven lakóját vitte különleges bécsi adventi utazásra a MÁV-Start. A decemberi akciók célja, hogy a vasúttársaság a nem családban élők számára is szebbé tegye az adventi időszakot.