
A tél beálltával csak minimális változások történtek a Miskolci Állatkert és Kultúrpark életében, tudtuk meg Veress Tamás gyűjteményvezetőtől. A melegigényes, szubtrópusi fajtákat – majmokat, tatukat, szurikátákat – nem engedik ki, őket a kellemesen meleg, fűtött állatházban tartják a zord időszakban. Itt is meg lehet azonban tekinteni őket, csak alig 3-4 állatfaj nem látható télen a miskolci állatkertben, emelte ki a gyűjteményvezető.

A vadaspark két medvéje néhány napja már csak ritkán jár ki a szabadba, a gólyák azonban szinte állandóan kinn vannak, úgy tűnik, bírják a hideget. A kétpúpú tevék növesztik a téli bundát, ők így melegednek – a teknősök pedig infralámpa alatt. Az állatok ilyenkor is bőven kapnak élelmet, de kiemelten figyelnek arra a Vadaspark munkatársai, hogy sok vitaminhoz jussanak.

Ugyanakkor előkészítették már számukra a fedett, száraz területeket, amiket vastagabb alomréteggel borítottak. A látogatók ott is meglátogathatják őket – igaz, érdemes odafigyelni, hogy a rövidített, téli nyitva tartási rend szerint.

A Vadaspark arról is tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a téli szünetben, december 20. és január 4-e között kedvezményes jegyárakkal és ünnepi nyitva tartással várják látogatóikat. A téli szünet ideje alatt kicsik és nagyok – gyermekek, diákok, nyugdíjasok – féláron válthatnak belépőt. Részletek a www.miskolczoo.hu weboldalon.

Lassan közeledik az év utolsó állatkerti rendezvénye, az immár hagyományos Állatok Karácsonya, amikor állatbemutatókkal, állatsimogatókkal és ünnepi látványetetésekkel várnak minden Kedves Látogatót december 27-én, szombaton. Aki különleges, „állatbarát” ajándékkal szeretné meglepni szeretteit, annak javasolják az állatkerti éves bérlet vásárlását vagy az állatkerti örökbefogadást, amellyel egy évre szóló garantált élményt és akár kedvenc állatát is ajándékba adhatja.