Az évzáró rendezvényen elhangzott, hogy a Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria még szorosabban szeretne együttműködni a jövőben.
Idén is elismeréseket adtak azoknak, akik a legtöbbet dolgoztak. Urbán Tibor képzőművész Pro Museo díjat kapott, nem számított rá, az évzáróra is dolgozni jött, meglepte a kitüntetés.
– Minden kiállításban részt veszek, ha nem szervezésileg, akkor a megrendezésében, nem csak a művészeti rendezésében, hanem a technikai rendezésében is. A legutóbbi nagy munkánk a Téli tárlat volt, amiben nagyon sokat dolgoztam – mondta el a díj átvétele után.

2014-ben körülbelül 50 ezren látogattak el a múzeumokba.
– Újra divattá vált kiállításra járni. Hozzá kell azonban tenni: ehhez az kellett, hogy létrejöjjön egy Pannon-tenger Múzeum, a honfoglaló kiállítás, a Szemere-kiállítás, tehát mi is új szemlélettel, új megközelítéssel építsünk kiállításokat – jegyezte meg Pusztai Tamás, a múzeum igazgatója.

A jövőben egy nagy várostörténeti kiállítás forgatókönyvét szeretnék megalkotni, az igazgató szerint ez a munka körülbelül három év múlva készülhet el.