– Csicsvári Milán a DVTK játékosa, és mint sok más fiatalt, őt is élő szerződés köti a klubhoz – mondta el Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. – Megkaptuk a spanyol klubtól a hivatalos kikérőt, ami nagyon nagy büszkeséggel töltött el minket. Ez a pár nap játékosunk fejlődését szolgálja, az ott töltött idő alatt az Espanyol hasonló korosztályú játékosaival és más nemzetek labdarúgóival együtt napi két edzésen és edzőmérkőzéseken vehet részt. Fontos megemlíteni, hogy nem először utazik Barcelonába, már korábban is töltött kint egy rövidebb időszakot.

– Egy ilyen lehetőség minden esetben elsősorban a játékos érdeme, de ehhez kellettek az edzők és a társak is, akikkel az adott játékos együtt játszik hétről hétre – mondta el Bene Ferenc, a DVTK utánpótlás igazgatója. – Csicsvári Milán az elmúlt időszakban meghatározó tagja lett az U21-es gárdának, és a Ligakupában már a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott. Úgy gondolom, hogy Milán mentalitása tökéletesen megtestesíti a DVTK szellemiségét. A győzni akarás és a foci iránti alázat esetében tökéletesen megvan. Nagyon örültem a megkeresésnek, egy kikötésem volt, hogy erre az útra csak a szezon után kerüljön sor. Azt kértem, hogy ez a látogatás a négy napon ne húzódjon túl, mert nagyon fontos, hogy játékosunk kellőképpen fel tudjon készülni a januári edzésekre. Fontos, hogy kipihenje magát, valamint betartsa azt az edzésprogramot, amit előírtunk neki.