Ugrás a tartalomra

Marad az alapkamat – és a jövő évi infláció is 1 százalék alatt

Létrehozva
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 2,10 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Az MNB legfrissebb inflációs jelentés alap-előrejelzése szerint a fogyasztói árak színvonala az idén 0,2 százalékkal csökken, jövőre az infláció 0,9 százalék lesz.

A Monetáris Tanács 2014 júliusa óta nem változtatott az alapkamat 2,10 százalékos szintjén. A júliust megelőző kétéves kamatcsökkentési ciklus eredményeként a jegybanki alapkamat összességében 490 bázisponttal mérséklődött.

A Monetáris Tanács előző kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből kiderült: a tagok egyhangúlag támogatták az alapkamat 2,10 százalékon tartását, és úgy vélték, hogy a középtávú inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat.

Az elemzők többsége az év utolsó kamatdöntő ülésén már nem számított kamatcsökkentésre, de úgy vélték, 2015 első negyedében újraindulhat az enyhítési ciklus.

A fogyasztói árak színvonala az idén 0,2 százalékkal csökken, jövőre az infláció 0,9 százalék lesz. A GDP az idén 3,3 százalékkal, jövőre 2,3 százalékkal bővülhet a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentés alap-előrejelzése szerint.

Az MNB szeptemberi inflációs jelentése 0,1 százalékos idei inflációt várt, és 2014-ben 3,3 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített. A szeptemberi jelentés szerint a jövő évi infláció 2,5 százalékra gyorsul, a GDP pedig 2,4 százalékkal bővül 2015-ben.

Az infláció 2016-ra 2,9 százalékra gyorsul, a GDP bővülése pedig 2,1 százalékra lassul az MNB honlapján kedden közzétett előrejelzés szerint. A részletes inflációs jelentést az MNB csütörtökön publikálja.