Gigatüntetést szerettek volna a szervezők, végül alig százan vettek rész a kormány elleni demonstráción Miskolcon. Az egyik tüntető úgy fogalmazott, nem tudja megmondani az okát, miért vannak ilyen kevesen. „Sokkal több embernek kellene itt lennie”, mondta Sipos Lászlóné.
A Hősök terén a szónokok összefogásra és cselekvésre buzdították a jelenlévőket. Egyikőjük a fővárosból érkezett. Kiss Petra Sára, a Nem Némulunk El csoport részéről elmondta: azt is tudják, hogy a tiltakozás önmagában már nem elég.
– Ahhoz,hogy cselekedjünk, meg kell fogalmaznunk követeléseinket. Országossá kell tennünk azt a párbeszédet mely végül egy közös akciótervé fog összeállni – fogalmazott.

A beszédek után a tömeg a belvároson át a Városházához vonult. Itt az elmúlt tüntetésekről jól ismert szónok Tyetyák Zoltán szervező a Miskolcnak Hangja Van csoport részéről elmondta, „Magyarországon megtörtént a vidék összeszerveződése”.
A forgatókönyv sem változott a hónap eleji demonstrációhoz képest. A tüntetők most is elhelyezték petíciójukat a Polgármesteri Hivatal bejáratánál. Ebben újra lemondásra szólították fel a kormányt. A demonstráció atrocitások nélkül fejeződött be.