A kormányfő emlékeztetett, hogy a Széchenyi Bankban – aminek tevékenységi engedélyét visszavonta a Magyar Nemzeti Bank, és elrendelte a végelszámolását – 49 százalékos a magyar állami tulajdon.
A kárenyhítési alapot a Nemzetgazdasági Minisztérium kezeli majd, és annyi pénzt tesznek bele, amennyi a Széchenyi Bankban lévő állami tulajdon „felelősségének” megfelel – mondta Orbán Viktor. Tájékoztatása szerint ez a kárenyhítési alap legalább 5-5,5 milliárd forintot jelent majd.
A kormányfőt az MKB és a Budapest Bank esetleges összevonásáról is kérdezték. Válaszában arról beszélt, hogy az állam mint tulajdonos május-június környékén léphet be teljes hatáskörrel a Budapest Bankba. Vagyis a kormány 2015 félévekor lesz abban a helyzetben, hogy meghallgassa Matolcsy György jegybankelnök javaslatát az MKB és a Budapest Bank esetleges összevonása vagy különtartása ügyében – magyarázta a kormányfő.
A Magyar Nemzeti Bank védőhálót ad az MKB-nak, a jegybank teljes mérlegével az MKB mögé áll, ezzel a bank teljes likviditását garantálja – jelentette be Matolcsy György jegybankelnök a sajtótájékoztatóján.
–Az MKB alkalmas arra, hogy egy 12–18 hónapos reorganizációs szakasz után Magyarország egyik legjobb bankja legyen – jelentette ki a központ bank elnöke. Megjegyezte, azt javasolják, hogy ezt követően a bank ne maradjon állami tulajdonba, és lehetségesnek nevezte a tőzsdei privatizációt is.
Matolcsy György úgy fogalmazott, az MKB egyszerre jó és rossz bank. Egyfelől jó ügyfelei, betétesei vannak, jelentős államkötvény-állománnyal rendelkezik, másfelől viszont magas a nem teljesítő hitelek aránya – mondta.
A jegybankelnök arról is beszélt, hogy nincs speciális magyar történet a forint mostani gyengülésében, az MNB-nek nincs árfolyamcélja és beavatkozási kényszere sem, a devizatartalékok pedig biztosítják a megfelelő védelmet. Hangsúlyozta: az ország a kitűnő gazdasági mutatók mellett sikeresen enyhítette és közel jár ahhoz hogy megszüntesse sérülékenységét a devizahitelek felől – jegyezte meg.