Ugrás a tartalomra

Miniszteri pénzből jutott el 5 ezer diák a miskolci múzeumba

Létrehozva

Megnyitása óta, 2013 novemberétől csaknem 30 ezren látták a „Pannon-tenger Múzeum” 7 millió éves bükkábrányi mocsárciprusokat bemutató kiállítását. Olyan népszerű, hogy két vendégkönyv megtelt a látogatók bejegyzéseivel. Egy most zárult programban 41 településről több mint 5 ezer általános iskolás tekintette meg az interaktív kiállítást. Az utolsó látogatók a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda edelényi és rakacaszendi intézményéből érkeztek.

a_pannon_tenger_141219_ja_16.jpg

– A rendelkezésünkre álló pénz a gyermekek buszköltségének és kedvezményes belépőjének kifizetésére volt elegendő– mondta Pusztai Tamás múzeumigazgató. Kiemelte, hogy azok a gyerekek, akik eljöttek akár Telkibányáról, akár Hidasnémetiből, világszínvonalú kiállítást láthattak. A program segít megszerettetni velük a múzeumot, a pedagógusoknak ötletet adhat az oktatáshoz.

Gallóné Lengyel Katalin rakacaszendi tanító nagyon örült a lehetőségnek. Testközelből mutatják be mindazt, amit az órán tanítanak a gyerekeknek.
– Ezek a fiatalok ritkán jutnak el múzeumba, településük messze van a várostól, és a diákok halmozottan hátrányos helyzetűek, szüleikkel nem tudnák megnézni a tárlatot.

a_pannon_tenger_141219_ja_6.jpg

A múzeum a jövőben is tovább szeretné folytatni a programot. Ha ebédet tudnának biztosítani az iskolásoknak, akkor még több időt tölthetnének Miskolcon. Megismerkedhetnének a Herman Ottó Múzeum más kiállításaival, vagy a megyeszékhely egyéb nevezetességeivel. Évente 8 millió forint elegendő lenne a kibővített programra, amihez új pályázati forrást keresnek.