Ugrás a tartalomra

A kultúra nyitott pincéi

Létrehozva
Ők 23-an, az év bortermelői Magyarországon címmel Dlusztus Imre december elején megjelent könyvét mutatták be pénteken este az Avasi Bormúzeumban.

A kultúra nyitott pincéi rendezvénysorozaton a szerzővel Szinay Attila, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára beszélgetett. Az Év Borászát 1991-től választják meg Magyarországon, eddig 23-an kapták meg ezt az elismerést. A könyv róluk, a szakma bemutatásáról és a magyar borászat fejlődéstörténetéről szól.

– Az autóipar és a bor ez a két sikertörténet, ami egyértelműen pozitív eredményt mutat. A magyar borászok szenzációs teljesítményt értek el, most már tulajdonképpen és ez egy felhívás is a könyv részéről, most már tulajdonképpen rajtunk, fogyasztókon van a sor, hogy megtanuljunk nemzeti érdekből tudatosan inni – mondta a szerző.